Amikor kicsi voltam, annyira kicsi, hogy még nem volt ciki négykézláb közlekedni a lakásban, és amikor felegyenesedtem, nem poroltam le a kezemet és a térdeimet sem, az egyik kedvenc játékom egy üveg levélnehezék volt. Persze, leszámítva azt a nagy, piros, felfújható műanyag tehenet, ami már felfújásának első napján, több felfedezhetetlen lyukon eresztette a levegőt, és hűséges szőrállat társamat, Fantit, az elefántot.

Szóval négykézláb mászkáltam, a nehezéket lópatának használva, és fogalmam sem volt róla, hogy mivel játszom, és hogy később nem kevés közöm lesz ahhoz a nagy, nehéz, és utólag visszagondolva, meglehetősen giccses darabhoz, pontosabban az anyagához. Nem tudom, hogy a színtelen üveg virágdíszes nehezék megvan-e még valami rejtett dobozban a padláson, mindenesetre örülök, hogy az emlék megmaradt és most újra üveggel játszom, pont olyan gyermeki örömmel, ahogy ovisként tettem.

A mai levélnehezékek, amelyek óriás üveggolyóként születnek, csak később talpat csiszolnak rájuk, vagy gömbként karikára ültetik őket, nagyteljesítményű gázlámpa lángjában, vagy üveghutában készülnek. A nagyobb darabokat, amelyekben a hagyományosnak mondható, spirális üveggolyó minta van, inkább hutában készítik, hiszen a kisebb gázlámpák nem adnak elegendő meleget az újramelegítéshez, a láng hőfoka pedig össze sem vethető a hutában uralkodó forrósággal, amely minden oldalról egyszerre melegíti a munkadarabot és persze folyékonyan tartja az olvasztótégelyben lévő üveget. Természetesen a nagyobb darabokat könnyebb meríteni, mint pálcából olvasztani, így nekem egyelőre csak vágyálom a nagyméretű üveggolyó, eddig mindössze két darabot készítettem, az egyik nagyjából másfél, a nagyobbik pedig két és fél centi átmérőjű, és már ezekkel is megszenvedtem. Annak ellenére, hogy a forró üveg olvasztott állapotban igyekszik gömb alakot felvenni, ez a forma lényegében csak vágyálom marad, legalábbis az első harminc-negyven darab esetében…

A levélnehezékek inkább nagyteljesítményű gázlámpa lángjában készülnek, mert a díszítést nemcsak a darab közepére olvasztják, majd rámerítenek egy réteg színtelen üveget, ebből következően óriási darabokat nem készítenek, és itt nem is cél a gigantikus példányok előállítása. Ezek a nagyméretű, tömör, vagy éppen buborékos belsejű golyók igazi mesterművek, amelyek mintái nem szalagszerűen ismétlődnek, mint az üveggolyók mintái, hanem jóval spontánabbak, bonyolultabbak és szebbek is. Ezeket az üvegeket nem arra találták ki, hogy dobáljuk, elgurítsuk őket, vagy éppen lópatkónak használjuk, miközben négykézláb mászkálunk a szobában.

A lángban olvasztott nehezékek belsejébe és felszínére egyenként, kézzel, üvegpálca, vagy zúzott üveg - frit - és egyéb trükkök segítségével olvasztják, piszkálják, szurkálják, lényegében varázsolják a mintát. Készülhetnek puha, de melegen hosszabb ideig szépen megmunkálható, gyönyörűen csillogó muranói - és azzal kompatibilis - üvegből, vagy boroszilikát - legtöbbször boro néven emlegetett -, keményebb fajta üvegből. Utóbbi nehezebben megmunkálható, viszont ellenállóbb a fizikai hatásokkal szemben, és egészen gyönyörű színeket gyártanak belőle. Ezekkel az üvegekkel készítik a sejtelmes, irizáló, fátyolos, vagy szinte megfoghatatlan és leírhatatlan színű darabokat, de előfordulnak sötétben világító nehezékek is, ehhez urán tartalmú - természetesen kész állapotában veszélytelen - üveget alkalmaznak.

A díszített, gömbbé formázott darabokat leválasztva a csőről, vagy a pálcáról - amelyeket nem kell fújni, azokhoz nem szükséges csövet használni - előbb visszamelegítik, hogy eltűntessék róluk a köldököt, majd kemencébe rakják. Ez elengedhetetlen, hiszen hőkezeléssel feszültségmentesíteni kell őket, nehogy eltörjenek. És most jöjjön néhány igazán színpompás, csodaszép, tömör-gyönyör levélnehezék!

(A mesterek: Analog Gold, Andrew Brown, Christina Cody, Gabriel's Horn, J. D. Anderson, Joe Winterbower, John Bridges, Kevin O'Grady, Starrots, Willi's Glass Art, Yoshinoro Kondo.)