HTML

Murano Manufaktúra

A nevem Smidt Éva és gyermekkorom óta elvarázsol a forró üveg. 2005-ben alkalmam adódott belekezdeni a lámpagyöngykészítésbe, és azóta nem tudok szabadulni ettől a méltatlanul mellőzött, csodálatos anyagtól. Lehet hidegen megmunkált, kemencében olvasztott síküveg, pálcából lángban olvasztott apró gyöngy, vagy ólmozott, fóliázott színes üveg, rajongásom évek óta tart és egyre növekszik. De nem csupán az üveg érdekel, hanem minden olyan anyag, amellyel kombinálni lehet: nemes- és színesfémek, bőr... így nem csupán üvegeim elkészítési módjáról szól ez a blog, hanem a belőlük készült ékszerekről is.

Elkapott a varrógépszíj

2010.02.04. 23:33 Körticsek

Nem mondhatnám, hogy teljesen értem a helyzetet, ugyanis hirtelen bevillant valami és már szedtem is elő a varrógépet, amely évek óta árválkodott a szekrény tetején. Azóta mindennap varrok egy kicsit és egyre jobban élvezem. Bárhogyan is gondolkodom, nem tudom megmagyarázni, hogy miért pont most kellett elővenni a gépet, és hogy az elmúlt évek során miért nem varrtam semmit. Mindenesetre most tolonganak az ötletek és mindig egy újabb talál meg, amitől persze egyre gyakoribb vendég vagyok az anyag- és felszerelés boltokban. A boltok nagy örömére…

Azt hiszem, azért élvezem annyira az anyagokkal való bíbelődést, mert imádok a színekben tobzódni, és azt, amit az üveggel nem tudok megvalósítani, arra a textil tökéletesen alkalmas. Jóval szabadabban formázható, ugyanakkor minden tekintetben és paraméterében teljesen ellenétes az üveggel. Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt készítettem egy-két holmit magamnak és a lakásnak, még túlságosan türelmetlen voltam a különféle hajtásokhoz, az előkészítéshez, a többszöri ellenőrzéshez, és azt is nehezen viseltem, hogy az elő- és utómunkálatok sokszor tovább tartanak, mint végigtűzni a gombostűvel rögzített darabokat. Erre a fajta türelemre az üvegezés tanított, hiszen rengeteg időt töltök az előkészületekkel, az egyes darabokat olvasztás után megtisztítom, majd felfűzöm, ami az előkészítéshez hasonlatos kísérletezés, próbálgatás a kiegészítőkkel, gyöngyökkel, míg végül összeáll az ékszer.

Az üvegtől eszemben sincs megválni, és nem győzőm elűzni az ismerőseim és barátaim ezzel kapcsolatban megfogalmazott félelmeit. Alapvetően még mindig üvegszeműnek tartom magam, ám egyre komplexebb kép kezd körvonalazódni magamban, magamról. A komplexitás természetesen viszonylagos, mert eddig sem voltam egyszerű eset, és ez a textil irány csak tovább bonyolítja a helyzetet. Úgyhogy most folyamatosan lóg rajtam valahol egy darab levágott cérnadarab és néhány szál a különböző színű és mintájú anyagokból. Nem bánom a dolgot, inkább néha tépek egy kicsit a széles ragasztószalagból…

Minden darab megvásárolható Meska-boltomban... kivéve, amire már lecsapott valaki. :-)

5 komment

Címkék: üveg varrás varrógép szövet manufaktúra murano meska szütyő neszeszer

A bejegyzés trackback címe:

https://muranomanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr651730736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MártiBenzintyúk 2010.02.08. 17:27:33

Szia Körte! Látom elkelt a piros kutyacsontos remekműved. Vérzik a szívem érte. Remélem, mikor újra varrógépközelbe kerülsz; gondolsz a 9 macskatulajdonos motoros barátnődre is.

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2010.02.08. 19:10:29

Szia Márti! :-) Még nincs gazdája a kutyacsontosnak, csak nem töltöttem fel a Meskára. Elég kicsi egyébként, ha megírod, hogy mekkorát szeretnél, szívesen megvarrom. :-)

NaNa · http://csajokamotoron.hu 2010.02.10. 18:15:50

Nagyon szépek ezek is.
Akárcsak az üvegek.

he 2010.02.22. 01:11:33

Hát kinek Kreatív díj, ha nem neked?!
:)
csox.blog.hu/2010/02/22/kreativ_65