HTML

Murano Manufaktúra

A nevem Smidt Éva és gyermekkorom óta elvarázsol a forró üveg. 2005-ben alkalmam adódott belekezdeni a lámpagyöngykészítésbe, és azóta nem tudok szabadulni ettől a méltatlanul mellőzött, csodálatos anyagtól. Lehet hidegen megmunkált, kemencében olvasztott síküveg, pálcából lángban olvasztott apró gyöngy, vagy ólmozott, fóliázott színes üveg, rajongásom évek óta tart és egyre növekszik. De nem csupán az üveg érdekel, hanem minden olyan anyag, amellyel kombinálni lehet: nemes- és színesfémek, bőr... így nem csupán üvegeim elkészítési módjáról szól ez a blog, hanem a belőlük készült ékszerekről is.

A mézként folyó üveg

2009.11.12. 11:44 Körticsek

Még mindig ujjong a lelkem, pedig már négy napja, hogy véget ért az üvegműves kurzus első üvegfúvó gyakorlata. Nagyon régóta vártam erre és az utolsó pillanatig szinte alig akartam elhinni, hogy végre kipróbálhatom. Üveget fújni kemény fizikai munka, és nagy összpontosítást igényel, de megéri, hiszen hihetetlen érzés az 1100 fokos, olvadt üvegből kézzel fogható tárgyat alkotni úgy, hogy a megmunkálás során nem vehetjük közvetlenül kézbe a munkadarabot. A legközvetlenebb kapcsolat néhány réteg vizes újságpapíron keresztül jöhet létre az üveg és készítője között, és aki nem próbálta még ily módon kézbe fogni a 8-900 fokos olvadékot, az döbbenten nézi, ahogy az izzó masszáról sisteregve száll fel a gőz.

Az üvegfúvás legnehezebb része talán mégsem a folyamatos erőkifejtés, hanem a koncentráció és a mozdulatok tökéletes megvalósítása. A mesterek hosszú évek kitartó munkájával tökéletesítik technikájukat, amely ugyanúgy a kézjegyükké válik, ahogy az évek során kiforró aláírás. Ez teszi lehetővé, hogy szilárd formába öntsék az elképzelt és megtervezett darabokat, amelyek egy amorf, mézként folyó masszából és tűzből születve végül a gondolatok, a mozgás és a fény adott formában csak egyetlen pillanatig létező alakját örökítik meg a későbbi generációk számára.

Üvegfúvó mestereink:

Pattantyús Gergely üvegtervező iparművész, aki a Fénybánya Huta-üveg Alapítvány elnöke és egyik alapítója, és akitől a szakszerű mozdulatok mellett a Felsőfokú üvegtervező kurzuson a megvalósítás mellett a tervezést is tanuljuk. Hajlított és ólomüveg munkái mellett különleges, üvegbe zárt tárgyakat alkot hutakész, fúvott palackokból.

James Carcass üvegművész, aki az elmúlt húsz évben az üveg és a fény közötti kapcsolatot kutatta és kutatja jelenleg is, miközben olyan különleges alkotások születnek hutájában, mint például az ezüst és arany fóliával díszített sorozatok. A kurzuson, az ő padján engedhettük teljesen szabadjára fantáziánkat, miközben szakértő szemmel és kézzel vizsgálta és segítette az elképzelt darabok megvalósítását.

Az elkészült darabokat sajnos egyelőre nem tudom megmutatni, mert a következő lépés a darabok kiértékelése lesz, emiatt pedig nem hozhattuk haza üvegjeinket, így inkább álljon itt néhány fotó a három csodás napról.

 

 

 

2 komment

Címkék: tanfolyam iskola üveg kurzus forró egyedi fújás üvegfúvás fúvás huta

A bejegyzés trackback címe:

https://muranomanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr91519869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prying 2009.11.12. 15:45:17

Szívesen ott lettem volna Én is :) Nagyon jó volt olvasni, és kíváncsian várom a folytatást. Léci, léci, számolj be mindenről és készíts sok-sok fotót!
(Olyan kár, hogy a képeket nem lehet kinagyítani :( )

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2009.11.12. 17:01:40

Ezek most nem lettek olyan jó fotók, hogy érdemes legyen kinagyítani őket. :-( Ha kiértékeltük a fújt üvegeket, megcsiszoljuk őket, aztán valószínűleg végig kell fotóznom az egész csapatét. Ebből biztosan lesznek jobb fotók. :-) Igyekszem arról is írni majd.