Szeretek gyűrűt viselni, mert ha sikerül a megfelelő darabot kiválasztani, kecsesnek érzem a kezem tőle. Ám nem mindig kényelmesek, mert általában napszaktól és évszaktól függően változik az ujjméretem. Nem sokat, de éppen annyit, hogy az egyik nap szűk gyűrű másnap lötyögjön, ami nem csupán kényelmetlen, de rosszul is mutat.
Sem a karika mellett felpúposodó bőr, sem a saját tömegétől félrebillenő gyűrű nem túl esztétikus látvány, így hacsak nem döntök az állítható karika mellett - amelyből mellesleg nagyon ritka az olyan, ami eléggé széthúzható, hogy kényelmesnek érezzem -, marad az egésznapos kínlódás.
Nemrég láttam egy hasonló drótgyűrűt, és azonnal megtetszett. Amint kis módosítás után elkészítettem az első darabokat, éreztem, hogy ismét egy technika, ami számtalan lehetőséget tartogat, és eljött a korábban bespájzolt ásványok ideje is. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor elkezdtem tesztelni saját példányomat, ugyanis még sohasem volt ennyire kényelmes gyűrűm, amely elég rugalmas ahhoz, hogy ne szorítson, és ne lötyögjön.
A gyűrűkhöz ezüstözött és zománcozott réz ékszerdrótot és többféle ásványt használtam: rózsakvarc, ametiszt, unakit, dalmata jáspis, és minden darab megvásárolható kis boltomban, a Meskán.
