Néha, amikor összejön annyi üveg a fusing maradékból, hogy érdemes őket szétválogatni és az összeillő színeket társítani, elkészítem kedvenc koktélomat. Ilyenkor a szokásosnál is többször mászkálok ki a kemencéhez és hol az ablakon, hol pedig az üveggyöngy hőkezeléséhez használatos kis ajtón keresztül leskelődök befelé, és nézem, ahogy folyik a forró üveg.

Csak egy rövid kukkantásra jut ilyenkor idő, mert ha túl sokáig engedem be a hideg levegőt, az üveg egy pillanat alatt megdermed, és bár a kemence azonnal bekapcsol és rámelegít, így mégis hosszabbodik az amúgy is nagyjából egynapos program. Szeretek így játszani az üveggel, mert sohasem lehet tudni, hogy milyen minta születik, és még az összerakott színekből is nehezen lehet következtetni arra, hogy végül mi sül ki a dologból. A végeredmény egy klassz üveglepény, amit hűtés után darabolok, és ebből születnek az igazán egyedi darabok.

Az olvasztáshoz kupacba rakott üvegdarabok teljesen átalakulnak a folyamat végére, és talán ez még sokkal inkább lenyűgöz, mint amikor pálcából készítek gyöngyöt. Ráadásul, míg az üveggyöngyöknél és a hagyományos rogyasztásnál a minta az alapüveg felszínén van, ha a lepényt elvágom, a minta belül is folytatódik, így minden oldalról látható.

Nagyszerű, és valóban különleges az összhatás, sajnos azonban nem olcsó előállítani, mert bár maradékból van, nagyobb mennyiségű üveg szükséges hozzá és nagyon sokáig tart az olvasztás is. Hőkezelés és hűtés után gyémánt tárcsával darabolom és a csiszolást is gyémánt szerszámmal kell végezni, majd a kicsiszolt darabokat újra vissza kell tenni a kemencébe. Csak egy darab üveg, mégis rengeteg munka van vele.